A  HÁZASSÁGRÓL  (tisztelet a kivételnek)


A házasság, ahogyan a többség gyakorolja, nem különösebben szép. Hiszen
két-három olyan alapvető vonást is megsért, ami minden egyes ember esetében
természettől fogva igaz.


Tehát aki Vagy, az a szeretet.
Ami a szeretet, az határtalan, örökkévaló és szabad.
Ennélfogva ez az, ami vagy. Ez a természete annak, Aki Vagy. Természetedből
fakadóan határtalan, örökkévaló és szabad vagy.
Nyilvánvaló, bármilyen mesterséges társadalmi, erkölcsi, vallási, filozófiai,
gazdasági vagy politikai létesítmény, ami sérti vagy alárendeltségbe kényszeríti a
természetedet, az Éned elnyomásával egyenlő - és fel fogsz lázadni ellene.
Mit gondolsz, mi hozta létre a hazádat ? Hát nem a „Szabadságot vagy halált"
végletei ? Mert nincs más lehetőség !
Nos, ezt a szabadságot előbb feladtátok a hazátokban, aztán lemondtatok róla az
életben is. És tettétek mindezt ugyanazért a nagy becsben tartott tényezőért: a
biztonságért.
Féltek igazán élni - valósággal rettegtek az élettől - annyira féltek, hogy a
biztonságért cserébe feladtátok, sőt eladtátok lényetek igaz természetét.
A házasságnak nevezett intézmény az arra tett kísérlet, hogy megteremtsétek ezt
a biztonságot, ahogy az államnak nevezett intézménynek is ugyanez a szerepe.
Voltaképpen mindkettő ugyanannak a dolognak a két megnyilvánulási formája:
mesterséges társadalmi létesítmények, amelyeket azért hoztatok létre, hogy
irányítsátok, befolyásoljátok, megszabjátok egymás viselkedését.

A "hitelesített" emberi párkapcsolatok jelenlegi,
kevéssé dicsteljes formájában inkább a félelem legteljesebb megnyilvánulása.
Ha a házasság lehetővé tenné, hogy határtalan, örökkévaló és szabad lehess a
szerelemben, akkor valóban a szeretet végső kijelentése lenne.
A dolgok azonban egészen másként állnak: abbéli igyekezetetekben házasodtok
össze, hogy ígéret vagy felelősségvállalás szintjére alacso-nyítsátok le a
szerelmeteket.