Miután Isten megteremtette a világot, a világban élt, egyenesen a piactéren. Állandóan jöttek hozzá a panaszaikkal: valakinek megbetegedett a felesége, valakinek meghalt a gyereke, valaki nem talált magának munkát - mindenféle, mindenfajta panaszokkal jöttek szakadatlanul.

És az emberek azt se vették figyelembe, hogy éjszaka van-e vagy nappal; a nap huszonnégy órájában hallgatnia kellett a panaszokat, és nem csoda, ha végül kezdett teljesen kiborulni.

Végül a tanácsadóihoz fordult. Ők azt mondták:

- Csak egy megoldás van. Először is rosszul tetted, hogy megteremtetted a világot. Másodszor pedig rosszul tetted, hogy a világban éltél.  Most el kell valahova menekülnöd, különben ezek az emberek halálra nyúznak téged.

- De hova bújjak?  - kérdezte.

- Menj az Everestre - ajánlotta valaki.

- Ugyan, te nem ismered a jövőt - mondta. - Én ismerem a múltat, jelent, jövőt, és tudom, hogy hamarosan lesz egy fickó, Edmund Hillary, aki majd oda is eljut. Es ha egyszer meglát engem ott, akkor ugyanaz a probléma kezdődik; utak, repülőterek épülnek, megjelennek a buszok, repülők, éttermek, szállodák mindenfelé... mert jönnek az emberek panaszkodni, oda is elhozzák a problémáikat utánam, és megint kezdődik elölről minden.

Ekkor valaki más javasolt valami mást:

- Akkor inkább menj a Holdra…

- Hát nem érted? - mondta az Isten. - Egyetlen hely sincs a világban, ahová el ne jutna az ember előbb vagy utóbb.

Az egyik öreg tanácsadó, aki egyébként ritkán beszélt, azt suttogta az Isten fülébe:

- Én tudok egy helyet, ahol sosem fog megtalálni az ember: csak bújj belé; Mindenfelé keresgélni fog, de saját magában nem fog keresni…

Es az Isten azt felelte:

- Igen, ez jó ötletnek tűnik. OSHO